A pszichodráma története
A pszichodráma közel százéves módszerének megalapítója Jakob Levy Moreno (1889-1974) volt. Moreno Bukarestben született. A család Bécsbe költözött, ahol ő orvosi egyetemre járt és pszichiáter lett. Kezdetben játszótereken, parkokban gyerekeknek mesélt, gyerekekkel kitalált meséket játszatott el. Később tábori orvosként dolgozott. 1913-14-ben prostituáltaknak beszélgető csoportot vezetett. 1922-ben létre hozta a Rögtönzött Színházat Bécsben - kitalált jelneteket játszottak, improvizáltak. Alkalmanként kb. 40 ember dolgozott, színészek-közönség együtt. A színház 4 évig működött. Színházi kísérleteinek célja a spontaneitás, kreativitás újbóli megtalálása volt. 1925-ben az USA-ba emigrált, de ezt megelőzően már Európában lerakta a pszichodráma alapjait. 1934-ben foglalta össze elméletét. 1935 létrehozta az első pszichodráma színházat és pszichodráma szemléletű klinikát Beacon-ben. 1942-ben megalapította az első intézetet New Yorkban. Moreno egyéb területeken is maradandót alkotott - nevéhez fűződnek a szociometria és a csoport-pszichoterápia módszerei. Az 1940-es évek végétől az egész világon kialakultak pszichodráma iskolák. A francia pszichoanalitikusok dolgozták ki a pszichoanalitikus pszichodráma módszert.
Magyarországra Mérei Ferenc (1909-1986) közvetítésével jutott el a pszichodráma. Mérei pszichológiával, pedagógiával, pályaválasztással foglalkozott. 1934-ben szerzett diplomát a Sorbonne-on. 1947-ben jelent meg Együttes élmény című tanulmánya. 1949-ben Kossuth díjat kapott. A Rákosi korszak beköszöntével 1950-ben elbocsátották.1956-ban rehabilitálták - a forradalom alatt az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság egyik vezetője volt. Forradalmi tevékenysége miatt 1958-ban 10 év börtönre ítélték. Végül 1963-ban újból rehabilitálták. A 60-as évektől a tanítványok köréje sereglettek. 1963-ban találkozott Morenoval, aki Magyaroszágra utazott. Ekkor megbeszélték egy pszichodráma műhely létrehozását. Közel 10 év múlva 1972-ben Mérei elindította a Műhelycsoportot. Tagjai Ajkay Klára, Bagdy Emőke, Dobos Emőke, Erdélyi Ildikó, Falus Ferenc, Forgács Péter, Kapusi Gyula, Pajor András voltak. A Műhelycsoport keretében teremtették meg a magyarországi pszichodráma iskola alapjait, ahol főleg a csoport centrikus játékokok szabályait dolgozták ki és alkalmazták. Az egyén (protagonista) centrikus pszichodráma technikáját a Svédországban élő magyar származásúes Teszáry Judit hozta Magyarországra, aki maga Moreno feleségétől, Zerka Morenotól tanult.
Mi Moreno tanítványainak harmadik generációját képviseljük Erdélyi Ildikó és Teszáry Judit tanítványaiként.